A bonchidai Bánffy-kastélyt egykoron ékesítő barokk szoborgaléria újabb hat töredéke került vissza Kolozsvárról a kapuépületben berendezett kőtárba. Erdély legjelentősebb 18. századi szoboregyüttesének egyes töredékeit régiségkereskedőktől szerezték vissza, derült ki csütörtök este a Transylvania Trust Alapítvány Lost and Found címmel megszervezett eseményén. 

A Bánffy-kastély kőtára a kastélyegyüttes dekoratív elemei közül a leglátványosabb: a helyreállítási munkák 1999-es kezdete óta megtalált emlékeket mutatja be. Ezeket az emlékeket bővítették Johannes Nachtigall kolozsvári német kőfaragó hat alkotásának töredékeivel, amelyeket a mesterember az 1700-as években készített, tudtuk meg a magyar Nemzeti Kulturális Alap által támogatott kiállításon, amelyet Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány elnöke és George Cupcea, az Erdélyi Történeti Múzeum aligazgatója nyitott meg. Megtekintettük a kapubejárat fölött őrködő titán, Kriosz egy darabját, de Pürrha és Adonisz megmaradt részeit is megcsodáltuk, valamint három kagylódíszes urnatöredéket is láthattunk.Az Erdélyi Történeti Múzeum 1978-ban vette nyilvántartásba a kommunizmus során Kolozsvárra kerülő Kriosz titán, a követ dobáló Pürrha, valamint a lábait és fejét vesztett Adonisz töredékeit, amelyek négy évtizeddel később az alapítvány és a múzeum együttmőködésének köszönhetően sikerrel jutottak vissza eredeti helyükre. A láng és kagylódíszes urnatöredék egy régiségkereskedésből került elő a rendőrség segítségével. Mindezek mellett a Mária Terézia által adományozott lószobor töredéke is felbukkant, amely hajdani teljes valójában a Bánffyak nemesített ménesét idézte.

Annak ellenére, hogy a polcokat leginkább a kastély díszítőelemeinek darabjai foglalták el, maradt hely egyéb értékek számára is a kiállítóteremben: így a régészeti ásatások során megtalált lábasok, éjjeli edények is az érdeklődők elé tárultak, megannyi faragott keret, erkély- és kályhacsempe töredékkel együtt.

A visszatért kődarabokról könnyedén leolvashattuk az idő vasfogának, a háborúknak és meghurcoltatásoknak a nyomait: néhol csak arcokat tudtunk felfedezni, egyik-másik megfejtéséhez pedig szükségünk volt a töredékek mellé illesztett leírásokra. Arra azonban nem gondoltunk, hogy a Kolozsvártól alig 30 kilométerre eső településre kimerészkedő emberek arcáról is az időjárás viszontagságai okozta félelmet fogjuk leolvasni: nem távozhattak széltépés és nyakukba zúduló esőtenger nélkül. Arról nem is beszélve, a 17 órától kezdődő bemutatóra alig-alig sikerült kivergődni a nagyvárosból a kolozsváriak által jól ismert és sokat emlegetett forgalom miatt.

Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy bár kevesen gyűltek össze, a szobrokat restauráló kőművesekből, a kiállítás szervezőiből és az érdeklődőkből álló társaság a vihar ellenére családias, vidám légkört teremtett. A Bonchidára csak fesztiválidőben kilátogató rögtön észrevehette, mennyire üres, hatalmas és nyugodt a kastély, ha nem tölti meg a fesztiválozó embertömeg.